Eltelt egy év, s bármennyire zsúfolt a program, leültünk egy kicsit és visszatekintettünk, milyen is volt Norbi első olaszországi éve. Röviden fogalmazva: jó.
Akit a hosszabb verzió is érdekel, nézzen bele az interjúba.
- Tavaly ősszel minden nagyon új volt, új ország, környezet, új csapat, új csapattársak, úgyhogy a legfőbb feladatot a beilleszkedés jelentette, s az eredménnyel nagyon elégedett vagyok. Amennyit ki lehetett hozni ebből a helyzetből, azt én kihoztam. Ebben minden benne van, a nyelvtudástól kezdve a csapattársakkal való kapcsolatig. Nagyon jó volt, nagyon rendben volt minden. Az év egésze is jól sikerült, az hogy a bajnokságban és az Euroligában is harmadikok lettünk, mondjuk, hogy elfogadható. Ez egy nagyon jó csapat és az elért eredmények megfeleltek a minimális elvárásnak.
- Alkalmam volt többször is látni év közben, hogy hogyan mozogsz a csapattársaid között, s elégedetten néztem, hogy abszolút nem lógtál ki, első perctől fogva nem lehetett azt érezni, hogy bármilyen problémád lenne.
- Sokat segített két dolog. Egyrészt, hogy én egy magyar játékos vagyok, hogy olimpiai bajnokként mentem ki, vagyis egyfajta respekt is kell ahhoz, hogy elfogadják az embert, illetve természetesen én sem vagyok olyan típus, aki mindenbe beleköt, aki ki akart volna lógni, hanem azon voltam, hogy minél hamarabb közéjük tartozzak.
- Van valami emlékezetes élményed, ami megmaradt ebből a beilleszkedési időszakból?
- Talán az, hogy az olasztudásom természetesen még nem volt az igazi. Volt, hogy nevetgéltek azon, amit mondtam, összekevertem szavakat, ebből néha nagy hülyeségek jöttek ki, amin együtt nevettünk.
- De nem volt bántó?
- Nem, nem, mondom, hogy én magam is tudtam ezeken a helyzeteken nevetni, s az első egy-két hónap után már elmaradtak az ilyen szituációk.
- Visszatérve a csapathoz: kimondott elvárás volt a Final Fourba kerülés?
- Ilyen nem volt, de ez egy nagyon jó csapat, csalódás lett volna, ha nem jutunk a négybe, ezt mindenki érezte. Ott meg ugye bármi lehet: mindkét elődöntő egy góllal dőlt el, a döntő is hosszabbításban. A négyből harmadikok lettünk - ez kiválónak semmiképpen nem nevezhető.
- Éreztél olyat, mint a Vasasban az utolsó otthoni évben, hogy megy megy megy, és amikor a döntő pillanat elérkezik, akkor nem sikerül a csapatnak? Mert végül is a Posillipo ellen is hajszál hiányzott, és az elődöntőben sem lehet azt mondani, hogy nagyon levertek titeket.
- Teljesen más ez az egész. A csapatok között nagyon pici dolgok döntenek, a magyar bajnokság azért más volt. Olaszországban az elődöntőnk és a döntő is ötmeccses volt, mindig a hazai csapat nyert, ha nehezen is. Biztos, hogy ezek sokkal nehezebb mérkőzések voltak, mint akármelyik korábbi otthoni elődöntő vagy döntő.
- Egy évvel ezelőtt arról beszéltünk, hogy sokat lehet kint tanulni. Meg tudod ítélni, hogy szakmai szempontból valóban fejlődést jelentett neked ez az egy esztendő? Mennyire látod ezt magadon?
- Nagyon. Rengeteg olyan új élmény, feladat várt rám az elmúlt egy évben, amivel itthon nem lehetett volna találkozni. Viszont az is igaz, hogy a vízilabda az vízilabda. Ugyanúgy edzések, meccsek, mint itthon, de az 110 százalék, hogy fejlődtem, jobb lettem, mint egy éve voltam, amikor itt beszélgettünk. Abszolút többet tudok a vízilabdáról fejben és többet meg is tudok csinálni.
- Ez mennyiben köszönhető az ottani közegnek és mennyiben az idő múlásának, hiszen itthon is fejlődhettél volna?
- Biztos. Talán fele-fele arányban. Ott tényleg vannak azért olyan dolgok, amikkel itthon játszva nem lehet találkozni, olyan szituációk, helyzetek, elvárások.
- Mondj egyet.
- Van egy szint, ami alá külföldiként nem lehet menni. Nyilván itthon is így érzi egy magára valamit adó játékos, mégis, sokkal jobb szemmel nézik, ha gyengébb formában van. Ott pedig van egy szint, amit egyszerűen muszáj hozni minden meccsen és annál csak jobb lehet az ember.
- Ezt megmondják?
- Nem. Még csak nem is éreztetik, de te tudod. Valamiért így van.
- És ezt tudtad hozni?
- Szerintem igen.
- Erről milyen visszajelzéseket kaptál?
- Például azt: nagyon akarták, hogy mindenképpen maradjak jövőre is. Mindent megtettek, ami tőlük telt, hogy a Reccóban játsszak továbbra is. Mondjuk ez egy jó visszajelzés.
- Már lerágott csont, hogy hívott az Eger, hívott a Vasas. Mekkora szerepet játszott a döntésedben a biztonság, beleértve az anyagit is?
- Általában véve ilyenkor az ember természetesen az anyagi szempontokat az egyik fő helyen mérlegeli. Számít, hogy milyen a csapat, az edző, az, hogy az ember hogy fogja magát érezni a következő időszakban. Nyilván minden emberben más kerül előtérbe. Biztos, hogy itthon is jól éreztem volna magam, de kint sem panaszkodhatok, szó nem volt arról, hogy menekülnék haza. Viszont nagyon elgondolkoztam, miután megkerestek itthonról és én hajlottam is a dologra. Tulajdonképpen csak az utolsó pillanatokban döntöttem és nem egyetlen szempont alapján. Összességében éreztem úgy, hogy a kínált feltételek között (és nem csak anyagiakra gondolok) jelentős a különbség, s vízilabda-pályafutásom alakulása szempontjából most az új reccói szerződés a jobb választás. De nagyon nehéz döntés volt. És nem gondolom, hogy ki fogom tölteni a hároméves szerződésemet. Merthogy eljöhetek minden egyes év végén.
- Ez a Recco szempontjából elég nagy kockázat...
- Igen. És ha az előbb a megbecsülésemről esett szó: nem tudtam olyat kérni, amit ne teljesítettek volna azonnal. Nem csak a szerződéskötés előtt, hanem egész évben. A klubigazgató egyenesen megmondta, hogy három évig Recco-játékosnak akarnak tudni. Amikor az igényemről kérdeztek, csak húztam-halasztottam, mert azonnal rábólintottak mindenre, s nem akartam, hogy csak ennek alapján kényszerüljek bele egy döntésbe. Végül előjöttem azzal, hogy nekem csak az lenne megfelelő, ha ők kötelezik magukat három évre, én pedig közben minden eltelt esztendő után hazajöhetek. Ez olyan egyoldalú feltétel, álmomban sem gondoltam volna, hogy vállalják. Vállalták és ez nekem olyan biztonságot jelent, amit otthon nem kaptam volna meg.
- Megkönnyebbültél a döntés után?
- Igen, de tudtam már előtte, hogy akárhogy döntök, meg fogok könnyebbülni, ugyanis nem dönthettem rosszul. Általában jók a döntéseim az ilyen fontos szituációkban. Nehéz volt elmenni is, de aztán úgy döntöttem, hogy megyek, és nem bántam meg. Most a hazajövetelem után erősödött bennem az az érzés, hogy jól döntöttem. Nehezebb lett volna ezt a döntést itthon meghozni, vagyis hazajövetel után a visszautazást választani. Itthon, amikor hazaérkezik az ember, az első napokban elbizonytalanodik: jó itthon lenni, s emiatt nagyon nehéz objektívan dönteni. Ezt persze kint is tudták, nem is akartak hazaengedni, amíg nem határozom el magam...
- Hogy teltek a hétköznapok a Ligur-tenger partján? Mit csináltatok szabadidőtökben Andreával?
- Amikor jó idő volt, kirándultunk, van egy-két szép hely a közelben. Itthon soha nem mászkáltam ennyit. Elsősorban Liguriát jártuk végig: Portofino, Sancta Margharita, Genova. Volt, hogy csak napozni mentünk el tengerparti sziklákra, vagy hangulatos öreg halászfaluban sétáltunk, de többször eljutottunk a tőlünk 190 kilométerre lévő Monacóba is.
- Casino?
- Volt.
- Eredmény?
- 200 eurót nyertünk ruletten. Alig találtam olcsó asztalnál helyet, mindenki azon játszott... Olyan asztalok vannak, hogy a minimális tét 5 euró egy számra, színre meg 25... Ha két három percig nincs szerencséd, az már sokba kerül...
- Milyen szinten vagy az olasszal?
- Teljesen jól megy! A szerződésemről is én magam tárgyaltam. Valószínűleg nyelvtanilag helytelenül beszélek, de mindent megértek. Azért 8-10 hónapig össze voltam zárva olaszokkal, sokat is utaztunk. Kellene tanulnom nyelvtant. Ha most visszamegyünk, rászánok napi egy-másfél órát és egy év múlva tényleg tökéletes lesz.
- Reccóban kikkel tartottad a kapcsolatot a magyarok közül?
- A kint játszókkal és a Vasas-játékosokkal, akik régi barátok. De például a Benedek Tibivel is.
- A szövetségi kapitánnyal?
- Előfordult, hogy beszéltünk telefonon.
- Beszéljünk a válogatottbeli formádról. Igaza van Kemény Dénesnek, hogy volt egy konkrét meccs, amikor elbizonytalanodtál, és azóta megy gyengébben?
- Ő ahhoz a spanyol meccshez köti, s lényegében igaza van. Ez a bilbaói utolsó mérkőzés volt, nem játszottam jól, három lövésből semmi, holott simán lőhettem volna legalább két gólt. Olaszországban 60 ilyen szituációból legalább 50-szer belőttem, most meg nem sikerült. Ha valamihez kötni kell a gyengébb formát, köthetjük éppen ehhez. Utána jöttek az itthoni meccsek az oroszok ellen is kimaradt két helyzet, a Kínának lőtt két gól pedig nem számít, ez érthető. De nem akarok én ezzel sokat foglalkozni, a vb-ig még játszunk meccseket, edzések is lesznek. Talán még csak annyit: ahogy idősebb leszek, jobban tudom kezelni az ilyen helyzeteket. Minél tapasztaltabb az ember, annál többször él át hullámvölgyet. Van, amelyik egy hétig tart, van amelyik egy hónapig
- Következik a Világliga és a világbajnokság.
- Most előbb New-Yorkba megyünk, a Világligára, nehéz meccsek lesznek. Az a véleményem, hogy a szerbeken kívül a legnehezebb csapatok a mi csoportunkban vannak. Nekem külön is érdekesség, hogy az olaszokkal összekerültünk, akiknél több játékost jól ismerek a Reccóból.
- Nem jelent ez neked bármiféle gondot?
- Nem hiszem, nem érzek ilyet. Maximum furcsa, hogy például akivel egy szobában laktam a Recco külföldi útjain, s akit jól ismerek, jóban is vagyok vele, neki kell gólt dobnom (Tempestinek, a szerk.). De ez nem fog nekem olyan gondot okozni, mint egy Vasas-Recco-meccs, ahol kifejezetten rosszul éreztem magam. Itt nem fogom.
- Mit vársz a vb-től? Mivel lennél elégedett?
- A csapattól vagy magamtól?
- Természetesen mindkettőt kérdezem...
- Szerintem ez a csapat csak győzni utazhat mindig, mindenhova. És nem csak azért, mert az utóbbi két évben mindent a magyar válogatott nyert, hanem mert olyan is ez a csapat. Magammal kapcsolatban: minél jobban tudjam segíteni a csapatot, hogy a cél megvalósuljon. Jó játékkal, gólokkal, amivel kell.
- Tudom, hogy most világbajnokság jön, de érdekel, hogy gondoltok-e már Pekingre? Mennyire van a fejetekben a következő olimpia?
- Csak magamról tudok beszélni: én egyelőre inkább Montrealra gondolok, mint Pekingre, bár az igaz, hogy épp most olvastam az interneten, hogy letették az olimpiai falu alapkövét, s ilyenkor az embernek elkalandoznak a gondolatai... |