Kotsidis Nikolaos neve eddig nem hagyott mély nyomot a honi pólóéletben, ennek ellenére érdekes pályafutás az övé. A most húszéves játékos tagja volt az összes korosztályos utánpótlás-válogatottnak, valamint hatszor (!) nyerte meg a magyar bajnokságot, szintén utánpótlás-korúként. A tavalyi idényben még nevelőegyesületében, az Újpestben láthattuk játszani, idén azonban már a PAOK Thessaloniki együttesét erősítette – alább ecseteli, miért is váltott. Döntése eddig őt látszik igazolni: Görögországban egyelőre úgy tartják számon, mint azt a játékost, aki bent tartotta a PAOK-ot az első osztályban. Az utolsó előtti fordulóban a Faliro elleni sorsdöntő meccsen másfél perccel a vége előtt, harmadik gólját szerezve 7-7-re alakította az állást. Mint utóbb kiderült, ez a gól kellet a PAOK-nak a bent maradáshoz . Csoda-e, ha ezek után Nikost a hét legértékesebb játékosának választották?
Nem sokkal hazatérése után, húga mérkőzését követően (ő Kotsidou Nikoletta a Domino-BHSE Polo játékosa) számolt be élményeiről.

- Nevedből adódóan kézenfekvőnek tűnik, hogy Görögországba mentél, de miért nem maradtál itthon?
- Újpesten négyéves ciklusban gondolkodtak, ezért mindenkivel négy évre szóló szerződést akartak aláíratni. Én túl soknak láttam, hogy maradjak, ezért döntöttem a váltás mellett. Nem akartam mindenáron külföldre menni, de ott adódott lehetőség.
- Miért éppen a PAOK-ot választottad?
- Ennek története van. 1999-ben ott tomboltam, amikor a Patrasz LEN-kupa döntőt játszott. A Patrasz akkori edzője a PAOK mostani edzője, ő keresett meg, tavaly volt a harmadik nyár, hogy felhívott. Addig azért nem mentem, mert még gimnazista voltam, az érettségit mindenképpen meg akartam szerezni.
- Mennyire volt nehéz görögül beszélni? Elvégre a magyar az anyanyelved.
- Mindent értettem, amit mondtak, mert apukám itthon csak görögül szól hozzám. De kicsit nehezen találtam a szavakat, mert „meg kellett törnöm” a nyelvemet. Eleinte nehezen ment, időnként rá kellett segítenem az angollal, de egy hónap után belejöttem.
- Utánpótláskorod óta ismerlek, láttalak centerezni, bekkelni, tavaly pedig amolyan gólpasszos szerepkörben. Odakint milyen poszton számítottak rád?
- Valóban, ez utóbbi volt a legjellemzőbb mostanában. Idén rosszkéz hátsót játszottam. Silvis volt az első számú center, néha mellé mentem be másodiknak, illetve a jobb szélre mentem le, ha szükség volt rá. A centerposzttól már eltávolodtam. Merész András (az ifjúsági válogatott akkori kapitánya – a szerk.) tett ki először rosszkézre és támogatta, hogy azon a poszton játsszak, ezért már az ifi Eb-re sem centerként mentem.
- Akkor elmondhatjuk, hogy megtaláltad a helyed?
- Igen, kifejezetten jól érzem magam rosszkézen.
- Kezdő voltál, vagy csere?
- Három meccset leszámítva kezdő voltam. Január elején meghúzódott a hüvelykujjam, ezért egy kupameccsen és két bajnokin nem játszottam teljesértékűen, ezeken csak csereként mentem be. Nem volt komoly a sérülés, már teljesen rendben van.
- A másik görög légióssal, Székely Bulcsúval milyen a kapcsolatod?
- Kétszer találkoztunk, a két egymás elleni bajnokin. Mindkétszer a bemelegítés alatt beszélgettünk, de csak alapvető dolgokról, hogy hogy érezzük magunkat, és hasonlók. Nem volt sok időnk, két karkörzés között ennyire futotta.
- Van valami különbség a görög és a magyar felfogás között? Úgy szakmailag, mint a hozzáállásban.
- Hát, ez vicces… van fegyelem, de egy kicsit lazábbak, mint itthon. Van bennük egyfajta „ej, ráérek arra még” hozzáállás. Úgy vannak vele, hogy egy kávé még biztos belefér, aztán meg „jaj, elkéstem”. Igazából nem is kávéznak, hanem Frappé-t isznak. Kint mindenkinek ez a kedvence. Olyan, mint a jegeskávé, sok habbal a tetején.
- Tudnál még példákat a különbségekre?
- Persze, például amikor leesett a hó… összesen kétszer havazott, két egymást követő délelőtt öt-öt centi hó hullott. Délutánra elolvadt, akkor edzettünk is, de délelőtt szó sem lehetett róla.
- De azért nem volt mindig ekkora a lazaság?
- Nem, ha munkáról volt szó, akkor mindenki komolyan vette a dolgokat. Ettől függetlenül a késések mindennaposak, mert a többség tanul, vagy dolgozik, ráadásul nincs mindenkinek autója.
- A patópáloskodáson kívül van még valami furcsaság?
- A reklamálás a vérükben van, bár nem olyan hisztisek. Ha valakinek baja van a bíróval, rögtön megmondja neki. A bíró meg szintén elmondja a véleményét, miközben a síp félig a szájában lóg. Az egész nem tart tovább pár másodpercnél, mivel a játéknak és a játékosnak mennie kell tovább, valamint tudja, hogy a bírónak úgyis igaza van. És még van egy érdekes felfogás, mely szerint idegenben egyszerűen nem megy. Ez minden csapatra igaz, még az athéniakra is, ha egymás ellen játszanak. Amennyiben a hétvégi meccs idegenben lesz, az már hét közben érződik az edzéseken.
- Milyen volt a szezon?
- A kupában a nyolcaddöntőig jutottunk, a későbbi másodiktól, a Patrasztól kaptunk ki. Sajnos utazni kellett… A másik ellenfél, amelyiket nem akartuk megkapni, a Hiosz volt. Gyönyörű a sziget, tényleg, de napi egy kismotoros gép megy oda. Viszonylag kevés rajta a hely. A bajnokságban rosszul kezdtünk, ősszel sokszor kaptunk ki. Tavasszal sokkal jobbak voltunk, pontot raboltunk a Panioniosztól, idegenben megvertük a Vuliagmenit, az utolsó előtti fordulóban pedig a Faliro elleni derbit döntetlenre hoztuk és végül bent maradtunk a bajnokságban. Nekem személy szerint a szezon vége sikerült a legjobban, szerintem azért, mert akkor már kint volt velem édesanyám is. Utána már jól éreztem magam, két gólos átlagot hoztam az utolsó hat meccsen.
- És összességében hogy érezted magad?
- Nagyon jól. Ment a játék és a srácok is nagyon rendesek voltak hozzám egytől egyig. Tudták, hogy egyedül vagyok, figyeltek rám, mindig volt valaki, akivel el lehetett menni valahova.
- És az élet többi problémáit hogy oldottad meg?
- Nem volt könnyű. A telefonomat például most csak headseten keresztül tudom használni, mert kimostam a nadrágommal együtt. De lakást, autót és az étkezést biztosította a klub. A PAOK stadionja mellett épült egy szálló, ott laktam. Egyébként lassan felépül az a komplexum, amit az olimpiára terveztek edzőpályának. Amikor eljöttem, már majdnem kész volt.
- Az étkezést hogy kell elképzelni?
- Reggelire általában zabpelyhet ettem, az ebéd és a vacsora étteremben volt. Egy csapattársammal járkáltuk az éttermeket, ő mutatott be a pincéreknek, akik tavalyról már ismerték. Bevallom, én nem nagyon szeretem a halat, ezért a vége felé már ettem minden mást… gyrost, brizolát, suflakit, és hasonlóakat, de előfordult, hogy otthon főztem tésztát. Sőt, vittem ki zacskós levest is, és a kedvenc főzelékemet, sóletet, mert sem levest, sem főzeléket nem nagyon esznek kint.
- Ki, illetve mi hiányzott a legjobban?
- A családom.
- Hogyan tartottad velük a kapcsolatot?
- Interneten, telefonon. Legrosszabb esetben két napig nem beszéltünk egymással. De néhány napot mindenki volt kint nálam.
- Ha jól láttam, a húgoddal nagyon jóban vagy. Miután ő is pólózik, nem állom meg a kérdést: nálatok ez a játék életforma?
- Igen, a vízilabda most már életünk meghatározó, szerves része. És a családé is, a szüleink majdnem minden meccsen kint vannak.
- Végezetül térjünk vissza rád. Mondtad, hogy fogsz majd vizsgázni. Melyik suliba jársz és milyen szakon vagy?
- A Budapesti Műszaki Főiskolán vagyok műszaki menedzser szakon másodéves. Amikor elkezdtem, még nappalis voltam, de aztán el kellet döntenem. Vagy abbahagyom a főiskolát, vagy keresek valamilyen megoldást, hogy kintről folytatni tudjam, erre az egyetlen lehetőség a távoktatás volt.
- És hol fogsz jövőre játszani?
- Görögországban szeretném folytatni, mert Athénból keresnek erősebb csapatok. Thessalonikiben azt mondták, visszavárnak, de nem gördítenek akadályt a távozásom elé.