-Mióta sportolsz (vízilabdázol)?
-5-6 éves korom óta.
-Honnan jött az ötlet, hogy vízilabdázz?
-Az ötlet, akkor jött, amikor el kellett kezdenem úszni, mert ferde volt a gerincem. Az édesanyámnak volt egy kolleganője, aki történetesen vízilabda edző volt, így a  segítségével megspóroltuk az uszoda belépőt. Eleinte, csak úszogattam, aztán szép lassan beálltam hozzájuk edzeni. Így ragadtam meg a vízilabdánál.
-Emlékszel még az első edzésedre? Milyen volt?
-Így konkrétan nem, de arra emlékszem, hogy amikor még csak úszkáltam, nem nagyon értettem, hogy mit csinálnak a többiek. Az edző pedig állandóan sípolt, de nem nekem, hanem a játékosoknak, akik vízilabdáztak és olyankor én mindig megálltam, mert azt hittem, hogy én csináltam valami hülyeséget. Úgyhogy az első edzésekről csak ennyi maradt meg.
-Mennyi lemondás jelentett ill. jelent a sport?
-Akkoriban nem sok lemondást igényelt a sport, még a tanulásról sem kellett volna lemondanom, de csak annyit tanultam, amennyi feltétlenül szükséges volt, ezért nem is nagyon tanultam jól. Ezt egy gyerek nem sajnálja, főleg ha van mire hivatkoznia, pl. fáradt vagy nincs ideje. A lemondások inkább később jöttek. A magánéletre marad kevesebb idő, ugyanis két edzés után hazaesik este az ember és akkor már nincs arra kedve, hogy elmenjen a barátokkal találkozni. Szóval nem is a társas kapcsolat, hanem a barátokkal tartott viszony az, amire jobban oda kell figyelni, hogy megmaradjanak azok a barátságok, amik sokat jelentenek.
-Milyen pluszt adott neked eddig a sport?
-Szerintem a sport nagyon sok mindenre megtanít. A sport egy kicsit olyan, mint az élet. Ki kell tűznöd magad elé célokat, amiket meg kell próbálnod elérni. Ha nem éred el, akkor újabb, olyan célokat kell keresned, amik számodra elérhetőek. Ha elérsz valamit, akkor képesnek kell lenned mindig újabb és újabb célok felállítására. A sport igazából megtanít küzdeni. Lehet, hogy aki nem sportol, az ugyanúgy megtanulhatja, csak az életben valószínűleg sokkal nagyobb árat kell érte fizetnie. Ha pl. a sportban elveszítesz egy mérkőzést, vagy lehagynak egy úszóversenyen, ki tudod javítani. Az életben egy hasonló eset nehezebben korrigálható.
-Mit éreztél többnek a lemondást vagy a pluszt?
-Sokat adtam és még többet kaptam a sporttól. Nagyon sok embert ismertem meg, akik, mint ember, mint barát, mint ismerős, sokat jelentenek számomra és tőlük nagyon sokat lehet tanulni is.
-Szerinted mi kell egy sportolónak ahhoz, hogy sikeres legyen a sportban és a magánéletben?
-Elhivatottság! A legfontosabb az, hogy higgyen abban, amit csinál, higgye el, hogy képes megcsinálni a feladatokat. Elszántság is kell, pont azért, hogy ne adja föl az első akadálynál, az első nehézségnél, mert mindenhol nagyon sok nehézség van, bármit akarsz elérni. Ha a sportban sikeres valaki, az nem törvényszerű, hogy a magánéletben is sikeres. Én úgy érzem, hogy a társas kapcsolatok terén iszonyatos nagy szerencse kell ahhoz, hogy megtalálj egy olyan embert, aki azért szeret téged, amilyen vagy és ami belül van, nem pedig azért, mert vagy valaki. Ilyen szempontból én nagyon szerencsésnek vallom magam, hogy a kérdésre is válaszoljak, mert találtam egy olyan társat, akivel úgy gondolom, hogy boldogan le tudom élni az életem. Azt hiszem, hogy az emberek csak azt felejtik el, amiről az élet szól, hogy az apró örömök, nem az, hogy nyersz egy Olimpiát, hanem pl. egy mosoly, mennyit tud segíteni. Ezenkívül még az is nagyon fontos, hogy örülj az életnek. Ezen a téren még lehetne fejlődni, bőven.
-Szerinted, aki élsportoló szeretne lenni, annak fontos a tanulás, vagy sem?
-Nagyon fontos! Az első kérdésedre azt feleltem, hogy ugyan keveset tanultam, mert mindig azt mondtam, hogy fáradt vagyok, viszont mostanra már beláttam, hogy a kettő nem létezhet egymás nélkül. Ugyanis ahhoz, hogy elérj egy sportsikert, nem csak a fizikai teljesítőképesség kell, hanem nagyon-nagy szerepet játszik az, hogy szellemileg is erős légy. Tehát a tanulás nagyon-nagyon sokat számít. Az ember alapvetően nem is feltételezné, hogy ez összefügg. Úgy gondolom, ha megnézel nagy sportolókat ill. olyan embereket, akik nagyon sokat elértek a sportban és esetleg később is sikeresek lettek, azoknál észrevehető, hogy tanultak.
-Szabad-e megkérdeznem, hogy milyen iskolai végzettséged van?
-Igen. A TF-et januárban végeztem el. Itt edzőiről kaptam papírt. Most viszont Miskolcra járok egy gazdasági egyetemre.
-Meg lehet élni csak a sportból?
-Azt nem mondom, hogy nem lehet, mert biztos vannak olyanok, akik meg tudnak belőle élni. Úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy valaki teljes életet éljen, nem elég csak a sport. Ezen kívül a sport csak egy eléggé behatárolt időszakban űzhető és ha már befejezted a pályafutásod, nem mondhatod azt, hogy sportoló voltál, adjanak neked pénzt, vegyenek ételt és szórakoztassanak. Szóval, egy idő után elérkezik az az időszak, amikor el kell kezdened civil életet élni. Ehhez viszont elengedhetetlen az, hogy korábban tanuljál és megszerezzél egy olyanfajta tudást vagy felkészültséget, amivel nyugodtan nekivághatsz az életnek.
-A sport mellett dolgozol?
-Nem. Arra sem időm, sem energiám nincs. A sport és a tanulás teljesen kitölti az időmet. Emellé még besűríti az ember a kis magánéletét. Majd a pályafutásom végén remélem, hogy el tudok indítani egy-két vállalkozást.
-Esetleg később szeretnél egy saját csapatot vagy egyesületet?
-Teljes mértékben nem akarok elszakadni a sporttól. 
-A vízilabda egy csapatsport, ahol nagyon fontos az összefogás és az összetartás. Véleményed szerint a magánéletben is fontos az emberek ill. közösségek közötti összetartás?
-Persze, hogy fontos! Ki az, aki szeret egymagában, egyedül éldegélni, barátok, vagy olyan emberek nélkül, akikkel megoszthatná bánatát ill. élményeit, vagy amikor éppen mélyponton van, nem tud senkitől segítséget kérni. Szerintem anélkül borzalmasan nehéz lenne. Hála Istennek, én ezt az egyedülléti érzést nem ismerem, mert a vízilabdán kívül is nagyon sok olyan ismerősöm, barátom van, akikről tudom, hogy tényleg nem csak az érdekeli, hogy én most nyertem, hanem amikor valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztem, akkor is odajönnek hozzám, segítenek és akkor is ugyanolyan fontos vagyok/voltam nekik, mint amikor nyertünk.
-Ha valakivel a csapatból nem vagy ill. nem vagytok jóban, akkor azzal nehezebb az összejátszás, vagy a meccsek alatt ilyenre nem is gondoltok?
-Hosszú távon ez nem járható út. Ha a csapaton belül ellentétek vannak, akkor az előbb-utóbb a csapat sikertelenségéhez vezethet. Ha ez az ellentét egy konkrét ember hibája és nem képes rendesen beilleszkedni a csapatba, akkor azt ki fogja lökni a közösség . Ez az Olimpiára is vonatkozik! Nem létezhet ilyen nagy siker anélkül, hogy a csapat ne legyen teljesen egybeforrva. Tehát bármi ellentét van, azt el kell simítania a csapatnak, különben nem lesz képes nagy sikerek eléréséhez.
-Volt már ilyenre példa?
-Nagyon-nagyon sokat vagyunk és voltunk összezárva. Ha csak az Olimpiát nézzük, akkor is már több mint 3 hónapot voltunk mindennap együtt úgy, hogy többet láttuk egymást, mint azokat, akik otthon vártak minket. Sokszor volt olyan is, hogy nem is otthon aludtunk, mert elmentünk pl. edzőtáborba (távol a családunktól) és ilyenkor természetesen elkerülhetetlenek a kisebb-nagyobb összetűzések. Itt felnőtt emberekről van szó, tehát olyan nincs, hogy 3 hónapot mindenki mosolyogva végigcsinál. Pont ettől jó és ettől ilyen erős ez a csapat, hogy az esetleges problémákat át tudta hidalni és tényleg segíteni tudtunk egymásnak akkor, amikor valakinek bármilyen nehézsége ill. gondja volt. Szerintem a nézeteltérések, még egy családon belül is törvényszerűek, anélkül nem oldódhatnak meg a kellemetlenségek.
-Van a vízilabdázóknak olyan előírás, amit egy verseny előtt mindig és mindenféleképpen be kell tartani? (Pl. az étrendetek.)
-Nem igazán. De szerintem ezt személye válogatja. Van aki rituális szertartásként teszi az aznapi dolgait, van aki  a mérkőzés kezdetén és a végén teszi meg ugyanazt minden egyes alkalommal, de van olyan is, aki bohém életet él. Ezen a szinten azonban már mindenkinek készülnie kell a mérkőzésre. Természetesen vannak íratlan szabályok, amik minden fizikai sportban benne vannak: pl. ne egyél meccs előtt. De aki sportol, az nem csinál olyat, ami neki nem tesz jót, mert akkor nem fog egy bizonyos szint fölé kerülni.
-Ha már a versenynél tartunk, mit szoktatok csinálni közvetlen a mérkőzés előtt? Közösen megbeszélitek a feladatokat vagy mindenki saját magában koncentrál a meccsre ?
-Itt nagyon fontos és összetett taktikai feladatok vannak, amiket persze meg kell beszélni. Minden meccs előtt minimum 1 órás megbeszélés van. A mérkőzés előtt már konkrétan azt beszéljük meg, hogy kinek mi a feladata, mire figyeljünk, mi az ellenfél erőssége ill. gyengéje. Persze, azért a mérkőzés közben is vannak kisebb változtatások, amiket megpróbálunk véghez vinni.
-Szoktátok esetleg videón elemezni az ellenfeleket?
-Igen! Ez a felkészülésnek a része. Nem minden, de nagyon sok esetben megnézzük videón az ellenfél mérkőzéseit. Az Olimpián nem egy-egy mérkőzést néztünk végig, mert nem lehet a versenyzőket lefárasztani, azzal, hogy órákat üljenek a videó előtt, hanem Kemény Dénes összevágásokat csinált az éppen akkori ellenfél csapat különböző mérkőzéseiből. 20-25 percbe voltak összesűrítve azok a taktikai elemek, amelyeket az ellenfél rendszeresen játszik és amit így ellenünk is játszhat.
-Mit gondolsz azokról, akik doppingolnak?
-Sajnálom őket! Vagy azért, mert nem tudják, hogy mit doppingolnak, vagy azért, mert nem jöttek rá arra, hogy az egészség ezerszer fontosabb, mint a siker. A siker nagyon nagy dolog, de a mérkőzések arról szólnak, hogy becsületesen győzzél le valaki(ke)t. Sajnos vannak olyan sportágak, ahol már nem igazán lehet anélkül elérni  valamit, hogy ne használnál doppingszert. Én nem csinálnám.
-Kabalád van? Pl. egy tárgy, amit magaddal hordasz, vagy egy cselekmény, amit mindig megteszel.
-Az Olimpián két karkötőm volt, amelyből az egyiket a mennyasszonyomtól, a másikat pedig a menyasszonyom családjától kaptam ill. volt még egy baseball sapkám is. Úgyhogy általában vannak kabaláim. De ezek csak abban segítenek, hogy higgyél magadban, mert nyilván, nem egy karkötő vagy egy baseball sapka fogja megnyerni a mérkőzést, hanem te. A kabala esetleg elhiteti veled, hogy képes vagy arra, amit meg kell tenned, ha hordod, hordtad, vagy megtetted azt a bizonyos mozdulatot.
-Van valami hobbyd a sport mellett?
-Nagyon szeretek olvasni. Mostanában különböző vallásos témájú könyveket olvasok. Hobbyaim közé tartozik még a gombfoci. Amikor össze tudunk jönni a barátokkal, akkor szoktunk játszani, mert régen, gyerekkorunkban sokszor gombfociztunk.
-Lenne olyan sport, amit szívesen kipróbálnál, pl. extrémsportok?
-Az extrémsportokat biztos nem merném kipróbálni, mert félnék attól, hogy egy baleset, sérülés miatt kiesnék az edzésekből és ezáltal a versenyeken se tudnék részt venni. Ha abbahagytam a vízilabdát, akkor majd lehet, hogy kipróbálok néhányat. Focizni szoktam szűkebb baráti társaságban, ami másfajta mozgást ill. kikapcsolódást jelent. Hétköznap ill. mostanában ritkán van erre energiám, örülök hogyha otthon beeshetek a TV vagy a könyv elé.
-A végére néhány más jellegű kérdést szeretnék feltenni! Van állatod?
-Nincs.
-És szeretnél?
-Egy kutyát nagyon szeretnék. Csak a menyasszonyom nagyon tisztaságmániás. Amúgy ő is szeretne egy kutyát, de csak kertbe. Így előreláthatólag hamarosan lesz egy kiskutyánk. Amíg a szüleimnél éltem, volt egy teknősbékám, de ő aztán ott maradt a szüleimnél.
-Ha elutazol, ki gondozza majd?
-Szerintem a menyasszonyom fogja gondját viselni. De ha ketten megyünk el, vagy visszük magunkkal, vagy oda adjuk valamelyikünk szüleinek. Nem hagyjuk magára, gondolom.
-Megismernek az utcán az emberek?
-Néha. De ez még nem az az ismertség, mint amit a filmekben lehet látni, hogy bujkálni kelljen. De néha meg hála Istennek megismernek és ez nagyon jóleső dolog.
-Hogy közelednek olyankor az emberek, amikor megismernek?
-Általában látszik, hogy nagyon félénkek, mint hogyha megközelíthetetlenek lennénk. Látszik, hogy oda is akarnak jönni, de nem is mernek.
-Te hogy érzed, jobb felnőttnek lenni vagy szívesen lennél újra gyerek?
-Én úgy érzem jól magam, ahogy most vagyok. Eddig, hála Istennek egész életemben azt tudtam mondani, hogy nagyon jó korban vagyok. Mindig jól éreztem magam a bőrömben. Nagyon remélem, hogy később majd úgy fogom jól érezni magam, ahogy éppen akkor vagyok.