2003.07.19. Nyolcadik nap:

Nah, most biztosan nem alszom el a végére! :)

Reggel ¼ 8-kor keltünk, bár előtte kétszer felébredtem, mert valakinek valahol csörgött az órája. Lementünk enni, előtte beugrottam Ritáékhoz a még nálam lévő kulccsal egy pólóért, mert azokat sikeresen ottfelejtettem.

Reggeli után lementünk a partra. 12 körül feljöttünk, ettünk pár falatot, aztán átmentem Zsegabékhoz szomszédolni, míg az ikrek képeslapért mentek és megírták.

4-kor ismét lementünk a partra, döglöttünk, olvasgattunk, aludtunk és néha megmártóztunk a tengerben. Noémiék (többek között velük ismerkedtünk meg a lelátón és derült ki, hogy ők is Calellában laknak) azt mondták, jönnek strandröplabdázni, de vagy nem találtak meg minket vagy mégsem indultak el. Zsegabék sem jöttek le...már 12 órája kártyáznak megállás nélkül! J A mai turnussal TZS-ék is megjöttek és szegényeknek elég sokat (2-3 órát) kellett várni, mire kitakarították a szobáikat, mert az előttük ott lakók nem voltak hajlandóak időben elhagyni a szobáikat! Fél 8 körül feljöttünk a partról, megmosakodtunk, krémeztünk, szomszédoltunk Zsegabéknál (még mindig játszottak) és aztán 9-kor elmentünk vacsizni.

Most mosnak a lányok, aztán fekszünk le, mert reggel kelés...ugyan nincs magyar meccs (hiszen a fiúk és a lányok is csoportelsők, van 3 szabadnapjuk), de mi azért bemegyünk várost nézni és lábatkoptatni, aztán meccsre. 9-kor találkozunk Noémiékkal az állomáson. A mai El Periodicoban nem találtam a cikket.

2003.07.20. Kilencedik nap:

Korán keltünk, 9-kor sikeresen találkoztunk Noémiékkal, aztán vonattal bementünk a Placa de Catalunyáig. Ott felsétáltunk a Passeig de Gracian a Casa Miláig. Benn körülnéztünk jó alaposan, aztán elmentünk a Carrer de Provincian a Sagrada Familiaig. Itt elváltak útjaink, mert Nono (Noémi) és Kati gyalog vágtak neki az útnak a Güell Parkig, mi metróval. Miután sikeresen lejártuk a lábunkat a parkban (hihetetlen ez a Gaudi, miket talált ki...), elmetróztunk az uszihoz. Persze addig nem visz a metró, úgyhogy galogoltunk újra. Még volt időnk, így neteztünk egy kicsit majd irány a lelátó. Kiderült, hogy a srácok is kiváncsiak rá, ki lesz az ellenfelük, ők is megérkeztek. Rajmi állítólag (a mellettem ülő Gábor szerint) integetett nekem és vigyorgott, de nem őt fényképeztem éppen, így ezt nem láttam. ”Kiszurkoltuk” Misiéknek a továbbjutást nagyrészt magyarul, de a mögöttünk ülő szlovákoknak félidőben végre megjött a hangjuk, így azt is megtanulhattuk, hogy a labda, labdu szlovákul. J Késő este hazajöttünk és bealudtam....

2003.07.21. Tizedik nap:

Elég sokáig aludtunk, majd mire Zsegabék leértek reggelizni, szereztem újságot, így kiderült, hogy 11.30-kor indulunk be kocsival. Így is lett, de addig döglöttem a szobában, pakoltam, a lányok lementek a partra.

Kriszti jól vezet, de állandóan pánikol és az önbizalma nulla a vezetéshez (pedig remekül megy/menne neki) és ehhez jön alá a honvédos Peugeot... igazán jól megy! J

Leparkoltunk a Barcelonetánál (eddig visz a metró is) és míg ők elmentek megnézni az akváriumot, én beültem netezni. Aztán indultam jeyet venni ill. előtte pénzt kivenni rá a bankautomatából (hiszen 5 jegyre már nem volt pénzem), de az automatához érve nem találtam a kártyám. Képzelhetitek azt az adrenalin-szintemelkedést! Felhívtam aput, hogy tiltassa le a kártyámat, Eszter, hogy nézze meg az otthonmaradt övtáskámat, ott van-e a kártya, Zsegabot meg, hogy nem tudok jegyet venni, siessenek, addig beállok a sorba. A sorban állva elkezdett rémleni valami...és hopp, megtaláltam a kártyát. Visszamentem, vettem ki pénzt és mire Zsegabék odaértek, pont megvoltak a jegyek is. J

Beültünk, megnéztük a meccseket, megkaptam a Turbo boltosoktól a kereplőt és megbeszéltem, hogy minden meccs után otthagyom náluk.

A spanyolok elképesztőek, ahogy szurkolnak. Közben megérkezett Martin Gyuri bácsi és Eszter. Kásás Zoliék szintén kinn voltak. A lányok viszont pocsékul játszottak a mai napon! Nem az a gond, hogy nem ment a játék, hanem az időzítés, azaz, hogy most nem ment, amikor már nem selejtezők vannak. Bánatunkban elementünk fagyizni, szerencse, hogy éjjel is nyitva van még a fagyizó. Hazajöttünk, megyek aludni!

2003.07.23. Tizenkettedik nap:

Szinte végig aludtunk a szobában...csak pár kósza pillanatra nyitottuk ki a szemünket és aludtunk tovább. estére felébredtünk és elmentünk vacsizni és Sangriát inni! Isteni volt! J

2003.07.24. Tizenharmadik nap:

Én 8-kor, az ikrek ¾ 9-kor keltek, mert féltem, hogy mire elkészülnek (az este még hideg vizünk is alig volt!) addigra nem lesz már reggeli. Hideg víz már volt reggelre, de meleg semmi, így elég gyorsan elkészültek. Lementünk reggelizni, aztán parti (azaz strand) cuccban elindultunk netezni és kissé ottragadtunk! J Kb. 11 körül lementünk a netcaféból a partra, felállítottuk a napernyőt és ott szunyókáltunk tovább. Úszni is bementünk, de aztán ismét az alvás volt soron...néha fordultunk is! J Anikóval SMSezés ment, valószínűleg éppen nagyon ráért. Kiderült, hogy mivel is foglalkozik körülbelül. Aztán ¾ 1 körül feljöttünk, volt melegvíz is (vmi csőtörés volt), így amíg vki tusolt, addig a másik kettő ebédelt. A 14.54-essel bementünk a Placa de Catalunyára. Azt terveztük, hogy a La Ramblan keresztül megyünk az usziba. Megnéztük a gyümölcs (zöldség, hús, hal...) piacot, amit nagyobbnak hittünk kívülről, de azon a kis helyen is rengeteg szép árú volt. Az ikrek vettek némi gyümölcssalátát és mangólevet. Érdekes, de nagyon finom íze volt! Továbbsétáltunk és beültünk miattam 1 bárba, de szó szerit le se szartak minket, így továbbálltunk. Kínkeservvel eljutottunk a kikötőhöz, ott meg minden piszok drága volt. Végül beültünk 1 kis bárba, ahol nem csak isteni volt a szendvics, hideg a Cola light, de tökéletesen tiszta (bár icike-picike) és kultúrált WC is. J Onnan az uszihoz mentünk, ahol összetalálkoztunk a Vasas táborral. A pénztár nyitására vártak... Fél 7 körülre járt, a pénztár meg elvileg 6-kor nyitott! Mi beálltunk a kapuhoz elsőnek. 7-kor kiderült, hogy 8-kor nyit minden. István megtalált minket, jót beszélgettünk, megcsináltuk a zászlókat, megjöttek Dóriék is (nem kis látvány volt, ahogy a 3 lány óriási magyar zászlóval közeledett fülig érő vigyorral az arcukon), aztán befutottak Martin Eszterék is, később Nonóék is. Szinte teljes volt a magyar tábor, mire végre megnyitották a pénztárat és a kaput. Gyorsan megszereztem az interneten még itthonról rendelt jegyeket, amiket István gyorsan el is adott a Vasas tábornak (legalább 2-vel kevesebbet kellett nekik a pénztárnál venni). Aztán betódultunk a kapun és a 12 nap alatt először, senki nem akarta megnézni a tatyóm tartalmát. Olyan nevetségesen nézhettem ki az értetlen ábrázatommal, hogy az egyik biztonsági őr „megszánt” és belekukkantott, aztán mondta, hogy nyomás befelé. Leültünk az első sorba, a szokásos helyünkre. Lefoglaltam Zsegabéknak a kért helyeket. Egybegyűlt a tábor. Lementem Eszterrel a jegyiért, amit a Vasas szurkolók vettek meg neki. Kiderült később, hogy már a számozott helyek sem szabadok, így kissé variálnunk kellett, de a tábor egyben maradt. Lassan kezdődött a meccs, mi féltünk, hogy felállítanak minket is, ahogy Judáékat (az egész Vasas tábor költözhetett fel a tribün tetejére), de végül senki nem szólt és maradhattunk. Állati hangosan, szívvel-lélekkel szurkoltunk! 2 hapsi állított be ¼ óra után és állították fel az ikreket, hogy az az ő helyük, de gyorsan beültettük a 2 lányt közénk. A meccs túlságosan is izgalmasra sikeredett. Nem játszottak olyan jól, ahogy tudtak volna, de a lényeg, hogy győztünk és döntős a csapat! J Meccs közben felvettem a „varázsnyakláncom”, amire egyébként allergiás vagyok, de allergia ide vagy oda, de a lányoknál is hatott az olaszok ellen és most szükségét éreztem.

Hatalmas ünneplés lett a vége, de így az ikrek bennragadtak a városban. Megtippeltük, hogy a fiúk is megnézik az olasz-jugó meccset és tényleg, miután elvonultak előttünk és Fácán, Geri, Madi, KisCsuvi megköszönte a szurkolást, átöltöztek és beültek szembe. Az utolsó neged utolsó 2 percére felálltam és átverekedtem magam az olasz fiatalságon. Érdekes, hogy jegyek nélkül, a lépcsőkön ülhettek, amikor rengeteg magyart be se akartak engedni sokáig... Némi olasz tudásom azért sikeresen megnyitotta őket és a túloldalon, a csapatbejárónál az Öreg (az egyetlen, aki tudott angolul és még segítőkész is volt velünk) szívesen fogadott. Leültünk a bejáratnál lévő padra, kérdezett pár dolgot majd elment vkitől megtudakolni, hogy van-e belépője. Alig telt el 2 perc, megjelent Pista és Feri. Köszöntek, majd leállítottam Pistát (hopp, a motort elfelejtettem), hogy várjon, odaadtam a szülinapi csokiját a Ravasz nevében avval, hogy jobb 1 hónappal korábban, mint 2-vel később. Kaptam 2 puszit. Picurkát beszélgettünk még, mondtam, hogy a 315 db palacsinta már megvan...evvel felidéztük az isteni túrósok emlékét is. J

Aztán ő is ment, Tibi hívta a buszhoz, de ekkor érkezett Ati és Szecska. Furcsa módon nem csak Ati, de Szecska is rámköszönt és amikor megjegyeztem, hogy a szívbajt hozták ránk, még Szecska is nevetett, Ati meg mondta, hogy önmagukra is. Azért gratuláltam nekik. Lementek... érkezett Madi, Csuvi...Rajmi, mind mosolyogva köszöntek vissza. Rajmi megállt egy pillanatra, mondtam, hogy a lényeg az, hogy győztek. Egyetértett. Barni és KisCsuvi köszönt, Zsolti még vigyorgott is, ahogy Fácán is. Lehetett látni, hogy nagyon örülnek a döntőbe jutásnak. Teljesen érthető, mi is! J Ekkor érkezett Geri, aki fölémagasodott és láthatóan keresett vmit nálam...”Nem hoztál nekem csokit?” Határozott NEM-mel válaszoltam, amitől teljesen odáig volt, hogy pedig őt ez élteti és ez nem ér, neki kell...stb. Közben Kása húzott el a „nem, nem hoztam neked csokit” résznél (állítólag 2 nappal ezelőtt, azon „problémázott”, amikor Eszterrel átküldtem neki a szülinapi csokit+1 itthonról küldött ajándékot és Gerinek a csokiját, hogy Geri miért kap csokit, amikor neki nincs is szülinapja) és odaköszönt. Mondtam Gerinek, hogy ha ennyire fontos, akkor majd szombaton megkapja. „Nem lesz az már késő?” Már miért lenne szombat délelőtt késő? „Jössz edzésre?” Végül megbeszéltük, hogy ha értesít, hogy hol és mikor lesz, akkor elmegyek. Kitalálta, hogy felírja Tomi fórumába.

Én meg visszaültem (lehet ülve maradni, amikor 1 2 méteres emberrel beszélsz? J) és csak vártam, csak vártam Papeszra. Végül ő is megjött Eszterrel. Előbányásztam a hatalmas csokitáblát és mielőtt eltűnhetett volna rászóltam, hogy „Papesz bácsi, kéred ezt a csokit szülinapodra?” Hát persze, hogy kérte és miután mondtam neki is, hogy a Ravasz nevében, kaptam 2 puszit. Eszter maradt, dumáltunk egy kicsit még és míg elmesélte az olasz-jugó végét, jött Zoli is, az ING vezére a feleségével (aki még a kezem is megszorongatta örömében), majd Buci bácsi is megérkezett, így Eszter is, én is távoztunk. Rohantam a sarokra, hogy Zsegabék ne várjanak túl sokat rám, de még sehol sem voltak. Dóriék megtaláltak, szóltam nekik, hogy a fiúk már felszálltak a buszra, de azért ők odamentek és mint kiderül, jól is tették, mert Dóri kapott 2 puszit (gondolom, Tibitől), tehát még elérték őket. J Zsegabék befutottak. Gábor és a barátnője beült a csomagtartóba és hazajöttünk. Holnap megyek a lányok meccsére, amin valószínűleg csak Eszterék lesznek az ismerősök. Ők kb. ¾ 13-re érkeznek, azt mondta.

Sajnálom, hogy az ikrek kénytelenek voltak benn maradni Dóriékkal együtt. Legalább most rákészültek, így van náluk minden szükséges. Majd holnap mesélnek! J

2003.07.25. Tizennegyedik nap:

¼ 8 körül hazaestek a lányok, köszöntünk egymásnak és ők mentek aludni, én meg lenyomtam az ébresztőt (7.30) és csak 8-kor keltem. Bementem Barcelonába, elaludtam a Renfén, de ahogy kell, leszállás előtt 2 megállóval felébredtem. 2 hét alatt szinte helyiek lettünk, fejből fújtuk a megállókat és a menetrendet. A netcafé persze zárva volt, délben nyitott, addig spanyolt játszottam és beültem egy bárba, kávéztam, nézelődtem, írogattam, majd 1 óra múlva megvettem a jegyem és visszamentem netezni. Eszterrrel SMS-tünk, mert még nem tudta, hogy a lelátóra jön vagy be tud menni az apjával. Összegyűjtöttem a „magyar tábort” 2 spanyol sráccal kiegészítve. Láttam, hogy a 2 fiúnál magyar zászló van, ezért odaintettem őket hozzánk és mondtam nekik, hogy legyünk már egy helyen. Angolul válaszoltak, hogy nem magyarok. J Élveztük a meccset, a napot, viszont a 30 képet (minimum!) készítő csajt már nem annyira. Nem tudom, kinek fotózott, de annyira tetszett neki a kereplő, a hatalmas, szélben lengedező magyar zászló és a lelkes szurkolás, hogy folyamatosan minket fényképezett, majd a pofámba nyomva a kamerát folytatta. Eszter végül bement az apjával, pont szemben ült, de írt SMS-t, hogy hol vagyok, nem lát. Nagy nehezen betájoltam és az integetésünkre Buci bácsi is kiváncsi lett, majd, amikor Eszter mondta, hogy ki az, ő is csatlakozott hozzá. J A kereplő ismét feltörte a kezem, mert addig nem hagytam abba, míg az összes lány ki nem ment. Hátramentem, gratuláltam és aláírattam mindannyiukkal a kereplőt. Merci is, Ágiék is, Dóri...mindenki nagyon kedves volt. Jobban örültek volna, ha döntőzhetnek...Megálltunk néhányan (Eszter és Gabi, a barátnéja, Kásás Zoli, Jakab Zoli) beszélgetni. Kásás Zoli érdeklődött a kereplőm eredete felől, Jakab Zoli viszont el is kérte, hogy kipróbálja. Evvel nem lenne gond, de olyan helyen álltunk, ahol 3 oldalról fal vett minket körül. A kereplőnek amúgy is nagy hangja van, hát még zárt térben! Én voltam az egyetlen, aki befogta a fülét, így egyedül én nem ijedtem meg. A Zoli mögött álló 2 pólós srác viszont akkorát ugrott rémületében, hogy azt sosem felejtem el. J Jakab Zoli oda is ment elnézést kérni. Végül Tonóval is sikerült aláíratni a kereplőt. Elköszöntünk egymástól! Eszterrel még holnap találkozom, a lányok még ma hazamennek. Az első buszból még integetett Eszter, a másodikból Primász Ági.

Hazajöttem farkas éhesen, ettem némi kekszet és gyümit, aztán lementem Zsegabbal úszást nézni. Az ikrek megjöttek a vásárlásból, aztán elmentünk Eszter ikernek táskát venni, vacsizni és kicsit netezni. Elmeséltél a tegnap éjszakát. Abból ítélve elég jól érezték magukat. találkoztam Amler Zoliékkal, jó sokat beszélgettek, egész éjjel marháskodtak. J Most csomagolunk (a kereplő megy a bőrönd aljára, mert holnap úgysem vihetem be) és fekszünk is le! Szeretnénk feladni a bőröndöket az Eurotoursos buszra, hogy nekünk ne kelljen magunkkal cipelni. A bőröndök jönnek haza nélkülünk! J